2011. december 5., hétfő

joulupukki

Természetesen a Télapóról szándékozok írni. Aki nálunk, Ausztriában, Németországban, Svájcban, a Benelux-államokban és Bajorországban december 6. - ára virradólag érkezik, míg más országokban jellemzően Szentestén. 
Képtelen vagyok ellenállni a finn nyelv varázsának, kezdjük a címszereplővel: a szó jelentése nem kevésbé komikus, mint maga, hiszen "Karácsonyi Kecskét" vagy inkább Yule-bakot jelent (a 'pukki' kifejezés etimológiailag rokon az angol 'bock'-kal). Régi szokás szerint kecskének öltözött férfiak kilincseltek Karácsony után a megmaradt ételek reményében házról-házra, kéregetésüket előadással egészítve ki (vö. a betlehemezéssel, regöléssel). Alakjukban Thor kecskéinek emléke elevenedik fel. A skandináv országokban, ahol a mennydörgés istene nagy népszerűségnek örvendett, kecskéit is általános tisztelettel övezte. Tanningrisnir és Tanningniostr jóllakatta az istent és vendégeit, majd másnap reggelre ismét feltámadtak, reprezentálva ezzel a termékenység ciklikus megújulását, az anyaföld áldozatkészségét és életadó erejének visszatérését (ami különösen ilyenkor, a legsötétebb, leghidegebb télben jelentett reménykeltő vigaszt). A pogány kori germán Yule-fesztivál során gyakran vágtak kecskét, s mai napig népszerű szalmából font karácsonyfadísz. 
A Yule-kecske idővel speciális hiedelemalakká vedlett. Skandináviában úgy gondoltak rá, mint láthatatlan lényre, aki kevéssel a napforduló előtt eljön leellenőrizni, hogy a jónépek megtették-e a megfelelő előkészületeket az ünnepre. Finnországban gonosz, akarnok szellemként debütált, aki nemhogy ajándékot osztott, inkább magának követelte azokat. A 19. században vált a Karácsony nagylelkű patrónusává, s a család egy-egy férfitagja személyesítette meg kecskejelmezben. Később alakja végérvényesen beleolvadt a Mikuláséba, ugyan Svédországban mindmáig dívik a Yule-bak levágásának emberi színészek által prezentált tréfás előadása.
Korunk finn csemetéi számára 'Joulupukki' egyenlő a Télapóval (azzal a nyugati értelemben vett Télapóval, akire ugyan ráhúzták Szent Miklós köntösét, de azért megőrizte azt a jószokását, hogy a napforduló táján ügyködik). Amerikai kartársától eltérően azonban nem az Északi-sarkon, hanem a Korvatunturi hegyen  (avagy Rovaniemi-ben) rendezte be műhelyét, ama nevezetes éjszakán pedig nem a kéményen keresztül érkezik, hanem a karácsonyi ünneplés közben az ajtón kopogtat (nem tudtam megállni könnyek nélkül a google fordító verzióját: " ahelyett, hogy sunyi az a kéményen keresztül a késő éjszakai órákban.) Rendszerint aziránt érdeklődve lép be, hogy akad-e jó gyerek a házban, s menten meg is jutalmazza a szóban fogó csemetét. Minden más a sablont követi: meleg, piros öltözet, sétapálca, szán rénszarvasokkal (oké, oké, azok nem repülnek), élükön az elmaradhatatlan Rudolf, s ráadásképp egy feleség (Joulumuoria - A Karácsony Idős Hölgye).
Segédeit tonttunak vagy jounttontu-nak hívja a finn nyelv (a svéd 'tomte' szóból). Többé-kevésbé emberszerűek, némi törp-beütéssel: a férfiak a Joulupukkihoz hasonló fehér szakállal büszkélkedhetnek, de mindkét nem és minden korosztály képviselői helyet kapnak köztük.
A Karácsony nagylelkű adományozói általában katolicizált mitológiai alakok. Olaszországban a La Befana, Svédországban a (dalarnai illetőségű) Jultomten, Dániában a (Grönlandon lakó) Julemand, Oroszországban Gyed Moroz, a németeknél Weinachtsmann, az angoloknal Father Christmas örvendezteti meg a gyerekeket. Persze vannak kevésbé pogány figurák is: Amerikában Santa Claus járja útját, a spanyoloknál a háromkirályok, Dél-Amerikában a gyermek Jézus (El Nino).
A tipikus megjelenés (piros ruha, némi túlsúly, pirospozsgás arc és a jól ismert "ho-ho-ho") az Újvilágban formálódott meg. Santa Claus nevét a holland Sinterklaas-ból eredeztetik (egyébiránt az urbán legenda polgári nevét -Kris Kringle - is ismeri), s mindannyian tudjuk, hogy Szent Miklósnak állít emléket. Szent Miklós (Patara, 270-286 között - Myra, 343) a tengerészek, kereskedők, illatszergyártók, gyógyszerészek, zálogházak, gyermekek és diákok védőszentje, s ugyan életéről kevés adattal rendelkezünk, nagylelkűségét, önfeláldozó segítőkészségét és önzetlenségét, csodatevő hitét legendák mesélik. Gyakran ábrázolták piros püspöki öltözékben (fehér és zöld színnel kiegészítve), s talán ez inspirálta a széles körben elterjedt Mikulás-képzetet.
A piros köntösű, pocakos bácsikáról számol be  William Gilly  "Sante Claus" című 1821-es, valamint Clement Clarke Moore "The Night Before Christmas" c. 1823-as költeménye, s a 19. sz. végére az amerikai kultúrában  markánsan meggyökeresedett az általa lefestett figura. Az 1930-as években a Mikulás vált a Coca-Cola egyik "reklámarcává" (köszönhetően a skandináv származású amerikai grafikusnak, Haddon Sundblom-nak), tovább fokozva a kedélyes, vörösbe öltözött öregember népszerűségét. Gyerekek ezrei címezték hozzá leveleiket szerte Európában (nálunk is nagy hagyománya van az ajándékok listájának:)), s ő serényen teljesítette a jó magaviseletű csemeték kéréseit. 
Kalandozzunk keletre, az orosz sztyeppék fagyos világába! Itt Дед Мороз (Ded Moroz vagy Gyed Maroz, Fagyapó) az úr, aki kék vagy piros kabátjában, prémes sapkában, lovak vontatta trojkáján unokájával, Hópelyhecskével  (Снегурочка - ejtsd: Sznegurocska, jelentése: Hószűz) járja a havas tájat. Az ajándékokat a titokban munkálkodó nyugati Mikulással szemben sokszor személyesen adja át, szilveszteri, újévi partik keretében.
A fagyot, mint pusztító természeti erőt hosszú ideje megszemélyesítette a szláv képzelet. Hiedelemmondák és tündérmesék szereplőjévé avanzsált, különböző népszokások fűződtek hozzá. Alakjából a tél, a jég, a halál pogány szláv istenei rajzolódnak ki; korai említéseiben kegyetlen, félelmetes szellem, aki egy nagy zsákba gyűjtve elrabolja a gyerekeket, hacsak a szülők ajándékaikkal ki nem engesztelik. Ortodox ráhatásra, fokozatosan alakult át, magába olvasztva Szent Miklós és az általa inspirált Mikulás-figurák tulajdonságait. A kommunista éra idején ugyan a vallási tévelygések egyik megnyilvánulásának tartották, mégis túlélte a szovjet időket, s mára a Karácsony egyik legnépszerűbb szimbóluma lett. Lakhelye Velyki Ustyug (Вели́кий У́стюг), s mi sem mutatja jobban az orosz gyerekek iránta táplált rajongását, hogy 2003 és 2010 között a város postahivatala közel 2 000 000 neki címzett levelet kapott.
A politikai szemlélet változásával a '90-es évek elejétől számos nyugati hatás tört be Oroszországba, köztük a jó öreg Santa:). Az oroszok ezt ellensúlyozandó igyekeztek megőrizni, kihangsúlyozni Дед Мороз sajátos szláv karakterét. Rendszeresen előadják például harcát Baba Yaga, az ajándékokat ellopó gonosz banya ellen. 
Természetesen figurája a teljes szovjet blokk területén meghonosodott, - Fehéroroszországban Dzied Maroz, otthona Biełavieskaja Pušča; Örményországban 'Dzmer Pap' (Ձմեռ Պապ), bosnyákul Djed Mraz, horvát:ull Djed Mraz, a macedónoknál Дедо Мраз (Dedo Mraz), Szerbiában Деда Мраз (Deda Mraz), szlovén:ül Dedek Mraz. Majdnem mindenütt Újévkor hozza meglepetéseit, köszönhetően annak, hogy a Karácsony ünnepét a kommunizmus élesen elutasította. 
Már csak egyvalakiről nem szóltunk: a krampuszról (Svájcban Schmutzli vagy Knecht Ruprecht, a Rajnavidéken Hans Muff). Ez az ördögforma figura osztrák területről származik, neve is az ausztriai németből való. A Krampus szó a karom jelentésű régi 'Krampen'-ből ered, a figurát egyes területeken Krampeln néven ismerik. A gyermekeket rémisztgető alak legjellemzőbb tulajdonsága, hogy a láncát csörgeti, virgáccsal fenyegetőzik, a rendetleneket megbünteti, s a hithű vallásosság fontosságát hangsúlyozza. Egyébiránt minden bizonnyal a téli napfordulóhoz kötődő pogány hiedelemvilág szellemeinek testet öltője, ördög formájú, patás, szőrös, szarvakkal ellátott ábrázolása pedig a keresztény gondolatkörnek a "gonoszt" definiáló elképzeléseire vezethető vissza. (Érdemes megjegyezni, hogy jellegzetes kecskepatájával és szarvaival akár visszautalhat Thor kecskéinek pogány tiszteletére is). A jó megtestesítője mellett, aki a Mikulás, szükség volt a rossz, a büntetésosztó megformálására is. Később vallási töltetét elveszítve a Télapó segítőtársává lépett elő.
Stájerországban ősi hagyomány, hogy minden december 5-én éjjel nagy krampuszfelvonulást rendeznek. A fiatalok ilyenkor mesealakoknak, krampusznak öltöznek, álarcot öltenek, bekormozzák az arcukat, testüket és láncot csörgetve végigjárják a házakat (hasonló a hazai miklós-alakoskodás). Mostanában december 1-jén van a legnagyobb krampuszfelvonulás Ausztriában, Schladmingban (Stájerország). Ekkor körülbelül 500 krampusz tűnik fel.

Forrás: wikipedia, wikipedia, meg még egy kis Bикипедия :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése